2014. április 2., szerda

Gidák 2014.



Érdekes módon a Rackák között a kecskék valahogy mégis csak külön kasztot alkotnak. Ez abból is érzékelhető, hogy amint szinte végeztek a Racka anyák az ellésekkel úgy kezdtek neki a kecske anyák. Fekete-fehér öves foltos Öles kecskénk idén iker gödölyékkel ajándékozott meg bennünket. Fehér színű, Lili nevű lányának kis bak született. Lili lányának, azaz Öles unokájának, Dalmának első szülötte szintén gödölye, aki a Hello Kitty nevet kapta a keresztségben. Lesz most már tej hamarosan :)



József Nap


Ugyan Szent György Nap és a Kihajtási Ünnep még messze van, de böjti szelek ide vagy oda József Napján rendre megkezdik a jószág legelőre szoktatását! Így akár fogalmazhatunk úgy is, hogy az juhtartás során a József Nap szakrális állattenyésztési ünnep. Mert a téli szénázás, abrakolás után a juhokat lassan és átmenettel szoktatjuk a legelőhöz, hogy aztán Szent György Napjától már gond nélkül kicsaphassuk a fűre. Átmenet, és hozzá szoktatás nélkül könnyen járhatunk úgy, hogy a fű látványára a jószág habzsolni kezd és bezabál, hasmenése lesz. A friss tavaszi legelő fűnek nemcsak a vitamin tartalma, de a víztartalma is nagyobb, mint a szénának. A juhok is jelzik a tavasz beköszöntét, mert József Napján szinte csak állnak a karám szélében és vágyakozva bámulják a kint sarjadó füvet.


2014. március 1., szombat

Bárány óvoda

Egy kivétellel az összes anyánk megellett! Mindegyik bárányunk jerke. Egy közülük fehér, a többi mind fekete. Engi Magdolna és Jenei György tanyáján a nagy fekete Racka kos jól dolgozott!


Az idén, hogy lekopogjam, a jó minőségű lucernás széna és az anyáknak vemhesség alatt adott szelén injekció megtette jótékony hatását. Nem lett bárány elhullásunk, és minden bárányunk felállt!

Új törzskönyves kos


Fehér törzskönyves kosunkat elcseréltük Jenei Istvánnal. Az új fekete törzskönyves kos Silay Ferenc tenyészetéből származik Szegedről. Jenei Istvánnál Domaszéken több évig bizonyított. Homozigóta fekete.


2014. február 7., péntek

A daru színről ismét

Érdekes dolog a Fekete Racka esetében a daru színváltozat. Egyesek szerint nagymértékben öröklődik. Vannak, akik valószínűsítik, hogy a környezeti tényezők is nagy mértékben szerepet játszanak a kialakulásában.
Nos abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nyomon tudom követni a saját Rackáimon ezt a nekem nagyon tetsző színváltozatot.
Akik emlékeznek tavaly ilyenkor az iker ellős Racka anyára, azok most szembesülhetnek egy összehasonlítással.
Mert az iker ellő anyát megjelöltem egy kolomp szíjjal, hogy emlékezzek melyik is volt az. Idén ez az anya egy életerős fehér jerke báránynak adott életet. Ő volt az első szülött bárány a falkában.
A tanulság nemcsak az, hogy az iker ellők nem mindig szülnek ikreket, de nem is csak az, hogy a fekete-fekete párosításból születhetnek fehér bárányok, ha a két szülő hordozza recesszíven a fehér színt.
Hanem tanulság az is, hogy nyírás után a Fekete Racka színének alakulását bizony a környezeti tényezők, takarmányozás, napfény, de bizonyára még hormonális tényezők is befolyásolják!
A fényképen ugyan az a Racka anya van:


2014. február 1., szombat

Racka sonka

Pácolt füstölt Racka comb:

2 hét sózó, 2 hét páclé és utána hagyományos füstölés.
A páclé fűszerezése Kothencz Tibor barátom titka ;o)

2014. január 25., szombat

Nem eszi meg a kutya a telet...

Már azt hittük, hogy ez a tél úgy fog eltelni, hogy nem is látunk havat. A bodza és az orgona bokrok rügyre fakadtak. 15 celsius feletti napi hőmérséklet mellett szinte kitavaszodott. De csak szinte. Egyik napról a másikra bejöttek január végén a hajnali fagyok. Aztán lehűlt a levegő és dermesztő szél szárított ki mindent. Reggelre meg is érkezett ebben a télben az első hó. A magyar parlagi tyúkok mivel tavaszi kelés, ezért nem is láttak még ilyet. Kíváncsian dugták ki a fejüket a nádkunyhó nyílásán. Bezzeg a kacsák úsztak a hóban, mert úgy közlekedtek, hogy a hasukon csúszva rúgták magukat előre a lábukkal. Mintha úsznának. A libák szinte fürödtek a hóban. Csőrükkel birizgálták a havat, mint a vizet és lázasan igazgatták a tollukat.


A Rackáknál viszont az istállóban telik az idő, és békésen majszolják a szénát a jászolból. Jó 10-15 cm hó takart be mindent és folyamatosan esik. A kukorica szár kévék a kúpban nem is látszanak. Persze a Sinka esetében teljesen normális dolog, hogy két pofára harapja a jeget, mert talált egy kukorica csutkát, amit megakar kóstolni. De az istállóból csak a nyugodt, ütemes csámcsogás hallatszik, ahogy fogy a széna a jászolból. Csak lett igazán tél ebben az évszakban is, hogy a hólapátolás mellett jászlazva is dolgozzunk kicsit. Tényleg nem hiába mondják, hogy nem eszi meg a kutya a telet!